Alapelveink A szülőkkel való szoros jó kapcsolat A szülőkkel való kapcsolat alapja, hogy a szülő szerepe a gyermeknevelésben mindenkor az elsődleges. Az ellátást nyújtó személy és a napközbeni gyermekfelügyeletbe járó gyermekek szülei között elengedhetetlen a kölcsönös tiszteleten és bizalmon, megbecsülésen alapuló partnerkapcsolat kialakulása a gyerekek jó közérzete és harmonikus fejlődése érdekében. Az ellátást nyújtó személy a gyermek gondozása, nevelése során figyelembe veszi az otthon kialakult szokásokat, a jellegzetes reakciókat, a gyermek érdeklődését. Elismeri a szülő elsődleges szerepét és befolyását a gyermek fejlődésére. A szülő kívánságainak megfelelően jár el, ha az nem szorítja háttérbe a Kisfelhőbe járó többi gyermek érdekét és nem ellenkezik az ellátást nyújtó személy szakmai tudásával, meggyőződésével és a szakmai módszertani elveivel. Minden olyan esetben, amikor el kell térni a szülő kívánalmaitól, olyan megoldást kell találni, amelyet a szülő is elfogad és helyesel. A szülőkkel napi kapcsolatban vagyunk, a kis létszám lehetővé teszi a napi tájékoztatást, megbeszélést. Beiratkozáskor, a beszoktatás idején részletes, mindenre kiterjedő információt kérünk a gyermekekről. Félévente közös megbeszélést tartunk, ezen kívül külön fogadóórát is biztosítunk a szülőknek. Támogatjuk a szülők között spontán módon alakuló kapcsolatok erősödését, és az olyan társas összejövetelek szervezését, ahol közösen beszélhetik meg a gyermek nevelésével kapcsolatos tapasztalataikat, gondolataikat. A napközbeni gyermekfelügyeletnek önálló honlapja van, az ellátásról, a működéssel kapcsolatosan folyamatosan tájékozódhatnak a szülők, valamint az öltözőben lévő faliújságra is elhelyezünk praktikus információkat, amelyek mindenkit érintenek A gondozás és nevelés egysége A gondozás és nevelés elválaszthatatlan egységet alkotnak. A nevelés tágabb, a gondozás szűkebb fogalom: a gondozás minden helyzetében nevelés is folyik, a nevelés helyzetei, lehetőségei azonban nem korlátozódnak a gondozási helyzetekre. Nevelési elveinket, programunkat a gyermekek életkorához, személyiségéhez igazítjuk. A gyermekek harmonikus fejlődésének egyik feltétele az állandóság, amely biztonságot jelent az életükben. A szokások kialakítása, a tevékenységek ritmikus váltakozása, mentálisan erőssé teszi a gyermekeket. A tanulás színtere a játék, a felnőttel való együttműködés, a tapasztalatok feldolgozása, a megismerési folyamatok fejlődésének segítése. Kiemelten fontosnak tartjuk az egyéni bánásmód elvét, az egyéni képességek fejlesztését, kibontakoztatását. A két évesnél fiatalabb gyermekek számára rendkívül fontos, hogy az őt gondozó felnőttel szoros, meleg szeretetkapcsolat alakuljon ki, ahonnan majd lassanként megkezdheti önállósodását, önérvényesítését, és később a kortárs kapcsolatok kialakítását. Az anyanyelv fejlesztésének kiemelt területe a beszédkedv fenntartása, a gyermek meghallgatása, kérdéseinek érvényesülése. Az értelmi képességek (érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás, kreativitás) fejlesztése elsősorban a gyermek spontán szerzett tapasztalatainak, ismereteinek rendszerezése alapján történik, játékos, tevékeny formában. Munkánk során kiemelten szerepet kap a hagyományok ápolása és az évszakok változásán keresztül történő ismeretelsajátítás, tapasztalatszerzés. A szabadidőben a sok játékkal, a célunk az, hogy gyermekek legyenek, játékvágyuk maradéktalanul kielégülhessen, egyéni vágyaik és ötleteik kibontakozhassanak. Mindehhez biztosítjuk a feltételeket: a nyugodt légkört, elegendő időt, helyet, eszközöket, játékszereket, valamint segítünk a gyermekeket ért élmények játékban való feldolgozásában. A Kisfelhőben semmit sem tanítunk, nincs értékelés, hanem úgy irányítjuk a játékot, mozgást, tevékenységeket, hogy fejlesszük a gyermekek képességeit, a gyermekek érdeklődésére alapozva, sokrétű érzékszervi tapasztalaton keresztül, mindenkor igazodva a gyermekek életkorához és fejlettségéhez. Az egyéni bánásmód A napközbeni gyermekfelügyeletbe járó gyermekek jó közérzetének, harmonikus testi-telki fejlődésének alapfeltétele, hogy az ellátást nyújtó személy törekedjen a rábízott gyermekek megismerésére, egyéni igényeik, tulajdonságaik felismerésére, jelzéseik, reakciók, megnyilvánulásaik megértésére, és mindezeket figyelembe véve gondoskodjék róluk. Tartsa tiszteletben a gyermek egyéni fejlődési ritmusát, ne sürgesse, hanem a megfelelő környezet kialakításával és a gyermek fejlettségi szintjéhez igazodó bánásmóddal segítse elő a fejlődést. A Kisfelhőbe járó gyermekek mindegyike folyamatosan érezze a róla gondoskodó felnőtt elfogadását, akkor is, ha lassabban fejlődik, akkor is, ha esetleg több területen jelentős eltérést mutat az átlagos fejlődéstől, viselkedése bizonyos esetekben különbözik a szokottól, nehezen elfogadható. A gondozó tartsa tiszteletben, fogadja el a gyermek, vallási, világnézeti, etnikai stb. hovatartozását és segítse őt e szerint élni. Az egyéni bánásmód segítse elő a gyermekek egymással való harmonikus kapcsolatának, az egymás iránti empátiának, elfogadásnak és megértésnek a fejlődését is. Állandóság és rendszeresség Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek a tárgyi környezetben, a gondozó személyében és a napi tevékenységekben megéljék az állandóságot, a napi tevékenységek a megszokott sorrendben történjenek. Ez nagyban segíti érzelmi biztonságérzetüket, a szokások kialakítását. A csecsemő és kisgyermek tájékozódásának, jó szokásai kialakulásának alapja, hogy a vele kapcsolatos események megszokott helyen, időben és sorrendben történjenek. Az idősebb, óvodáskorú gyermek számára is megkönnyíti a beilleszkedést, és megalapozza a biztonságérzetét a mindennapos események, az étkezés, a játék, a tanulás stb. rendje. A napi ritmus igazodjon az évszakok változásaihoz az éves tevékenységek során, ezáltal az ünnepek is az életük részévé válik. Az aktivitás és önállóság támogatása Az a gyermek, akinek szeretetteljes a kapcsolata a szüleivel és azzal a felnőttel, akinek gondoskodására van bízva, örömmel foglalja el magát, változatosan és elmélyülten játszik, tevékenykedik. Ahhoz, hogy tudjon eleget mozogni és játszani, nyugodt környezetre, biztonságos, tágas játszóhelyre és korának, érdeklődésének megfelelő tevékenységre ösztönző játékokra van szüksége. Egy gyermek esetében az önállóság és az aktivitás, különböző mértékű lehet az egyes tevékenységekhez kapcsolódóan, továbbá a fizikai és a pszichés állapottól függően is változhat. Kinti és benti területeken elegendő helyet biztosítunk, hogy a mozgásigényét is ki tudja elégíteni. A biztonság és balesetvédelem rendkívül fontos feltétele az önállóság támogatásának, erre nagy gondot fordítsunk. Elegendő időt biztosítunk, hiszen az egyes mozzanatok megtanulása hosszú gyakorlást igényel. Sikeres próbálkozásait megerősítjük, dicsérjük.
A gyermek elfogadása és személyiségének megbecsülése Ahhoz, hogy a gyermek bízzon a felnőttben és elfogadja irányítását, éreznie kell őszinte érdeklődését, figyelmét, megbecsülését. Az ellátást nyújtó gondozó tekintse a gyermeket partnernek, ismerje és ismerje el a gyermek kompetenciáját és nyújtson számára ehhez igazodó választási és döntési lehetőséget. Együttműködésére, belátására építve pozitív példát nyújtva érje el, hogy a gyermek az együttélés alapvető viselkedési szabályait megtartsa. Ehhez a felnőtt-gyermek, gyermek-gyermek kapcsolatát pozitív érzelmi töltés és megértés jellemezze. Különös jelentősége van ennek, azoknak a gyermekeknek a vonatkozásában, akik vallási vagy nemzetiségi hovatartozásukat tekintve vagy fizikai és mentális adottságaikat illetően lényegesen különböznek a Kisfelhőbe járóktól, esetleg sérültek, tartósan fogyatékkal élők. Csak erőszakmentes nevelési eszközöket használunk, ha a gyermek viselkedése gondot okoz, akkor a beavatkozások, utasítások a helyzet rendezését szolgálják olyan módon, hogy a gyermek tudja viselkedése milyen gondot okozott, de nincs szó az egész személyisége elutasításáról. Természetesen a gyermeket veszélyeztető helyzetekben a viselkedés módosítása érdekében azonnal beavatkozunk, illetve élünk az utasítás, a közvetlen irányítás eszközeivel. Gondozási és nevelési tevékenységünk alapja a pozitív megnyilvánulások támogatása, elismerése. A pozitívumokra támaszkodás Gondozási és nevelési tevékenységünk alapja a pozitív megnyilvánulások támogatása, elismerése, ezzel biztosítva a pozitív én-kép kialakulását, és azt a pszichikus állapotot, melyben a gyermek sikeresen próbálkozhat újabb "feladatok" megoldásával. A gyerek társadalomba születik, ahol az embereknek meg kell tanulni a békés egymás mellett élést, az alkalmazkodást. Ennek része az, amikor figyel a társaira. Megosztja játékát másokkal. Evőeszközt, szalvétát használ. Szokások alakulnak ki nála. Ez egy hosszú folyamat, melynek alapjait gyermekkorban kell lerakni. Fontos színtér a család, viszont a gyerek ideje nagy részét a napközbeni gyermekfelügyeleten tölti. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gondozónők személyes példaadással segítsék elő a tanulási folyamatot. Legyen a pozitív viselkedési formák megerősítése, megdicsérése, és nem a tiltás és a megrovás az eszköz. Minden ember vágyik az elismerésre, éppen ezért igyekszünk folyamatos visszajelzéssel kommunikálni a gyereknek, hogy értékeljük, amit csinál. Az egységes nevelő hatások elve A gyermekkel foglalkozó felnőttek, gondozók - közöttük lévő személyiségbeli különbözőségek tiszteletben tartásával – a gyermek elfogadásában, öntevékenységének biztosításában egyetértenek, az alapvető erkölcsi normákat egyeztetik, nézeteiket, nevelői gyakorlatukat egymáshoz közelítik. A gyermek új helyzetekhez való fokozatos hozzászoktatása Segíti az alkalmazkodást, a változások elfogadását, az új megismerését, a szokások kialakulását, megóvja a váratlan túlterhelődés veszélyétől. Együttműködés a szolgáltatáson belül és a tágabb környezettel A napközbeni gyermekfelügyelet működése része a gyermekjóléti alapellátásnak. Ennek megfelelően nem konkurenciája semmilyen helyi nevelési-oktatási intézménynek. Fontos a jó kapcsolat kialakítás abból a szempontból, hogy az esetleges bölcsődébe, óvodába való elhelyezés zökkenőmentes legyen. Az együttműködést közös ünnepek, programok szervezésével valósítanánk meg, ellátogathatunk közeli óvodába, pl. gyermeknapra stb.. Tartjuk a kapcsolatot a módszertani segítséget nyújtó szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, a település gyermekorvosi, védőnői, és gyermekjóléti szolgálataival. A helyi önkormányzattal és a szolgáltatásunkat érintő Önkormányzatokkal egyaránt törekszünk jó kapcsolatot kialakítani, ahol reményeink szerint az uralkodó látásmód az, hogy a jövő gyermekeit támogatni, segíteni kell. A működési engedélyt kiadó szociális és gyámhivatal, az ÁNTSZ szakhatóság ellenőrzési szempontjait figyelemmel kísérjük, bejelentési kötelezettségünket teljesítjük. Mindennapi tevékenységünk során a személyi és tárgyi feltételek folyamatos biztosítása mellett a megfelelő szakmai minőség megtartásához és növeléséhez a szükséges fejlesztéseket elvégezzük, a Kisfelhő dolgozóiként nevelési tevékenységünket összehangoljuk, optimális munkamegosztást alakítunk ki a minőségi munkavégzés érdekében, tapasztalatainkat rendszeresen megbeszéljük. Az önképzést fontosnak tartjuk, hogy eleget tudjunk tenni a változó, mindig megújuló kihívásoknak. Szükségesnek tartjuk, hogy az aktuális szakmai konferenciákon, programokon.
Hetirend
Kisfelhő hetirend Hétfő Kisvilágunk környező világ megismerése Kedd Egyszervolt… mese-vers Szerda Irka-firka rajz, ábrázolás, kézművesség Csütörtök Dalolászó, zenebölcsi ének-zene Péntek Ugra-bugra torna Napirend Kisfelhő napirend Délelőtt Délután 7.30 - 8.00 Folyamatos érkezés, szabad játék 12.00 - 12.30 Ebéd 8.00 - 8.30 Kézmosás, reggeli 12.30 - 12.45 Pelenka csere, wc- használat, kézmosás 8.30 - 9.30 Foglalkozás, játék 12.45 - 14.45 Csendes pihenő, mese olvasás 9.30 - 9.45 Pelenka csere, wc- használat, kézmosás 14.45 - 15.00 Pelenka csere, wc- használat, kézmosás 9.45 - 10.00 Tízórai 15.00 - 15.30 Uzsonna 10.00 - 10.15 Előkészület, öltözködés a szabadtéri közös játékra 15.30 - 16.30 Játék a benn-udvaron, időjárástól függően 10.15 - 11.45 Játék az udvaron 16.30 Folyamatos hazamenetel 11.45 – 12.00 Öltözés, pelenka csere, wc- használat, kézmosás, terítés, távozás a délelőtti foglalkozásokról Az időjárás függvényében alakítjuk a napirendünket, igazodva az évszakok változásához is. Tavasszal és nyáron tartózkodunk legtöbbet a szabadban. Nyáron nagy hangsúlyt fektetünk a káros napsugarak hatásának megelőzésére, a megfelelő védőruházatra, és a bő folyadék pótlására is. Télen a hideg idő ellenére is igyekszünk sokat sétálni a szabadban, figyelembe véve a hosszabb öltöztetést. Ősszel és télen sokat foglalkozunk az egészség megóvásával is. Beszoktatás Minden kisgyermek számára komoly lelki megrázkódtatást jelent, ha édesanyjától hosszabbrövidebb időre el kell válnia. Így van ez akkor is, ha a Kisfelhőbe kerül. Ezért fontos, hogy a gondozó adjon lehetőséget a fokozatos beszoktatásra. Jó, ha a szülővel meg tudjuk beszélni, hogy az első napokban segítse ő is gyermeke beilleszkedését. Legyenek ott vele, együtt ismerkedjenek az új hellyel, a gyermekekkel és a többi gondozóval. Meséljen a szülő sokat a gyermek addigi életéről, szokásairól. Mondja el, hogyan és mit szeret enni, hogyan és mivel szokott elaludni, mivel szeret játszani, mit tud már egyedül elvégezni. Mutassa meg a szülő, hogyan pelenkázza be gyermekét, hogyan eteti, hogyan altatja. Az első napokban csak egy-két órát töltsenek nálunk. Később már tízóraizzon vagy ebédeljen ott a gyermek, de kb. csak az első hét végén fektesse le őt először a mama. A második héten, ha már a kisgyermek barátságos az ellátó személlyel, elfogad tőle ételt és játszanak már együtt, akkor a mama eleinte rövid, majd egyre hosszabb időre eltávozhat. Soha ne csapja be azonban a szülő a gyermekét, ne "szökjön" meg tőle, még akkor sem, ha így a sírást szeretné elkerülni. Lehet, hogy sírni fog a gyermek a búcsúzkodásnál, de legalább nem érzi becsapottnak magát, ha nem találja a mamáját. Általában a beszoktatás második hetében a gyermekek már vannak olyan jó kapcsolatban a gondozóval, hogy az rövid időn belül meg tudja vigasztalni őket. "Beszokottnak" akkor tekinthető egy gyermek, ha már hevesebb, vagy hosszabb ideig tartó sírás nélkül válik el a szüleitől. Napközben jókedvűen játszik, jó étvággyal eszik, elfogadja társai és a dolgozók közeledését. Nem könnyű az új környezet megszokása az óvodás és az iskoláskorú gyermekeknek sem, bár lehet, hogy ők kevésbé látványosan nyilvánítják ki ezzel kapcsolatos érzéseiket. Az ő számukra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy fokozatosan, ha mód van rá, édesanyjuk vagy édesapjuk jelenlétében barátkozzanak meg az ellátást nyújtó személlyel, a gyermekekkel és a tárgyi környezettel. Együttműködve a szülőkkel megkönnyítjük a gyermekek beilleszkedését az új környezetbe. Biztosítsuk a szülőt, hogy számíthat ránk mindenben. Kérdéseire szívesen válaszolunk, tanáccsal ellátjuk, az információkat diszkréten kezeljük. A már megszokott napirend mellett, figyelembe vesszük a beszoktató gyermekek igényeit. Egyszerre csak egy gyereket szoktatunk a napközbeni gyermekfelügyelethez.